A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A rekonstrukció a Belváros új főutcája elnevezésű uniós projekt második ütemének keretében valósul meg. A kivitelezés munka része a Ferenciek tere mellett a Március 15. tér és környéke rekonstrukciója, a Ferenciek téri Y aluljáró gyalogos aluljáróvá alakítása, a meglévő gyalogos aluljáró felújítása és a Váci utcai megszüntetése, az Erzsébet híd pesti oldali felhajtó útépítési és forgalomtechnikai és a Kossuth Lajos utca forgalomtechnikai munkája, valamint a Belgrád rakpart útépítési és forgalomtechnikai munkája. A megbízás becsült értéke nettó 3,24 milliárd forint. A győztesnek több mint egy év, 460 nap alatt kell az átépítést befejeznie.
A közbeszerzésen számos feltételnek kell megfelelniük a pályázóknak. Például az a vállalkozás adhat be ajánlatot, amelynek az előző három lezárt üzleti év átlagában legalább hárommilliárd forint nettó árbevétele származott mélyépítésből, valamint képes az előző öt évben legfeljebb öt szerződésből, összesen legalább nettó 1,75 milliárd forint értékű közterület-rekonstrukciós munkát felmutatni. A nyílt eljáráson július 20-án jár le az ajánlattételi határidő.
Rogán Antal belvárosi polgármester tavaly áprilisban jelentette be, hogy 2012-ben átépítik a budapesti Ferenciek terét, 2013-ban pedig a Széchenyi (Roosevelt) tér is megújul. Az előbbi lépés illeszkedik a belváros korábbi forgalomcsillapítási koncepciójába, amely előnyben részesíti a gyalogosokat, a kerékpárosokat és a közösségi közlekedést használókat. A Ferenciek terén nagyobb járdafelületek lesznek, a mostani autós aluljárót végleg lezárják a járművek elől, majd egybenyitják a már meglévő gyalogos aluljáróval.
Napi
| Ajánlati ár | 70 |
| Késedelmi kötbér | 10 |
| Jótállás időtartama | 10 |
| Előteljesítés | 10 |
| Forrás: Közbeszerzési Értesítő | |
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve