A bruttó és a nettó bérek emelkedésének ennél nagyobb mértékűnek kell lennie, ha van egy kis infláció.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbbi kereseti statisztikáiról elmondta: egyes területeken verseny alakult ki a jól képzett szakemberek iránt, ez a keresletnövekedés a fizetések emelkedését hozta. Erre reagált a kormány 2016 végén a hatéves bérmegállapodással, amelyben a munkavállalók és a munkaadók szervezeteivel meghatározták a mértéket, amely ösztönzést adhatott a béremelkedésnek. (Mennyi lehet a fizetés jövőre? - Kiszámoltuk.)
A minimálbér és a garantált bérminimum eddig soha nem látott mértékben emelkedett 2017. január elsejétől 15, illetve 25 százalékkal. Ez folytatódott idén év elejétől is, a minimálbér 8 százalékos, a garantált bérminimum további 12 százalékos emelkedésével - írja az MTI.
A bérmegállapodás a bérekre rakódó adóterhek jelentős csökkentését is tartalmazta, amit tavaly elsősorban béremelésre fordítottak a vállalatok - mondta, hozzátéve: 2018. január elsejétől újabb jelentős csökkenés volt, és bizonyos feltételek megvalósulása esetén még 4 éven keresztül csökkenni fog a bérekre rakódó adó mértéke.
Fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve