Tovább folytatja a kormány a költségvetési tartalék csapolását. A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatok szerint a Lázár János vezette Miniszterelnökség kétmilliárd forintot kap dologi kiadásokra. Ebbe a Miniszterelnökség ellátására, a gémkapocstól a reklámkampányig bármi beleférhet.
A kormányhatározatból most sem derül ki, hogy a kétmilliárd forint milyen - a költségvetés tervezésekor - előre nem látott kiadásokra fordítják. Nem először fordul elő ilyen, február 11-én már 800 millió forintot kapott a Miniszterelnökség beruházásokra, hogy milyen célra, nem tudtuk meg, azóta sem válaszolt portálunknak a Miniszterelnökség és a költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium.
A Napi.hu számításai szerint január óta csak a tartalékból eddig 3,6 milliárd forintot kapott a Miniszterelnökség, más szóval minden tizedik forint január óta a a tartalékból a Lázár János vezette hivatalnál landolt, ugyanis január óta összesen 37,35 milliárdot költött el a kormány az eredetileg 113 milliárd forintos rendkívüli kiadásokra szánt alapból.
A kormány szintén a szerdai ülésén döntött arról, hogy 240 millió forintot csoportost át a szirmabesenyői büntetés-végrehajtási intézet új börtönrészének építésére a Belügyminisztérium számára.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve