Üzleti megfontolásokkal nem, stratégiai célokkal talán indokolható az a törekvés, hogy az állam megszerezze a ferihegyi reptéren működő üzemanyag-kiszolgáló cég tulajdonjogát. A Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló Kft. (RÜK) adásvételét valószínűsíti, hogy a repteret üzemeltető és a RÜK-öt birtokló Budapest Airport (BA) hamarosan gazdát cserél.
Az ügylet − amelynek lehetőségéről és részleteiről sem a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, sem a Budapest Airport nem adott további információt és a forgalmi adatokra vonatkozó kérdésekre sem válaszoltak − előzménye, hogy a RÜK 2005 decemberében, a reptér privatizációja előtt két héttel került át a Malévtól a Budapest Airporthoz. Az akkor még két állami cég közti tranzakció értéke ötmilliárd forint volt − ennyit kapott papíron a Malév a RÜK-ért. A vételárból a Malév tartozásait egyenlítették ki.
A Napi Gazdaság által megkérdezett korábbi reptéri és malévos felső vezetők szerint ugyan elképzelhető lett volna a cég értékesítése pályázati úton, de az akkori kormány erre nem adott lehetőséget. A RÜK-kel együtt nem került a BA-hoz az a speciális csővezeték, amely a repteret köti össze a százhalombattai finomítóval. Az évi 300 ezer tonna kerozin szállítására alkalmas vezeték most is a Malév − pontosabban az állami tulajdonban levő Malév Vagyonkezelő Kft. − birtokában van.
Az akkori adásvétel egy másik eleme, hogy az ügylethez kissé lyukas vagyonleltárt csatoltak. Hat év után az érintettek ennek részleteiről sem akartak vagy tudtak semmit sem mondani. Így arra a kérdésre sem sikerült választ kapnunk, hogy mi lett annak a húszezer tonna kerozinnak a sorsa, amely 2005 decemberében a csővezetékben volt. A jelentős mennyiségű üzemanyag akkori értéke nagyjából 12 millió dollár volt. Lapunk értesülései szerint ez ügyben jogi csata bontakozott ki a légitársaság és a BA között. Ennek jelenlegi állásáról sem adtak a felek információt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve