A hitelminősítő szerint e lépések javítják a bankok profitabilitását, eszközminőségét és tőkehelyzetét, valamint a befektetők bankrendszerbe vetett bizalmát is erősítik. A 2016-ra tervezett 60 milliárd forintos bankadó-csökkentés a bankok tőkéjének 2-3 százalékát jelenti, és számottevően erősíti a bankok profitabilitását, amelyet most elsősorban a nem teljes hitelek magas aránya, valamint a devizahiteles elszámolás húz le. (A Fitch kevésbé optimista.)
Az Erste Group 550 millió eurós, hároméves hitelprogramot indít Magyarországon a hétfői megállapodás szerint. Ebből 250 millió eurót a közszféra dolgozóinak, 100 energiahatékonysági programokra, 200 millió eurót pedig őstermelőknek nyújt.
Az EBRD-vel kötött szándéknyilatkozatában a kormány többek között azt vállalta, hogy nem rontja tovább a bankok profitabilitását, a bankadó alapja a bankok 2009-es mérlege helyett a 2014-es lesz, sávos kulcsát pedig a jelenlegi 0,53 százalékról 2016 elejétől 0,31 százalékra, 2017-től pedig 0,21 százalék-ra csökkentik. Majd után a bankadót tovább igazítják az EU normáihoz. A bankadó módosításával kapcsolatos jogszabály-előkészítést 2015 júniusáig megteszi a kormány.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve