Zámbó Tamás bíró kiemelte: a fellebbviteli eljárásban elbírált ítéletet meghozó Szombathelyi Törvényszék csupán a teljes semmisség kérdésével foglalkozott az ügyben, és ki is mondta azt, arra hivatkozva, hogy nem jelölték meg a felvett hitel összegét.
A bíró - hangsúlyozottan speciálisként említve az esetet - megjegyezte: a most tárgyalt ügyben a felek egy alkalommal úgy módosították a szerződést, hogy abba belekerült a tartozás összege, így kiküszöbölték a semmisségi okot.
Mint mondta, a szerződési konstrukció speciális volt, devizában megjelölt összege miatt nem a megkötéskori, hanem a folyósításkor érvényes árfolyamok alapján kalkulálnak, ugyanakkor mindeddig nem igazolható, hogy a CIB Bank megküldte az összegről az értesítést ügyfelének.
A bíró kiemelte: az első fokon eljáró tanácsnak meg kellett volna vizsgálnia a részleges semmisség valamennyi esetleges okait is, ezt azonban nem tette, ezért az ítélőtábla tanácsa új eljárásra utalta az ügyet.
Zámbó Tamás azt is megjegyezte, értelmezhetetlen az adós-felperes azon felvetése, hogy nem közölték vele a tőketörlesztés összegét, hiszen olyan speciális konstrukcióban vette fel a hitelt, amelynek lényege, hogy az adós életbiztosítást köt, amelynek hozamából törleszti a felvett összeget.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve