Elég volt a közpénzek ellopása - mondta Hadházy Ákos.
A politikus szerint miután a Fidesz választást nyert, "nagy haraggal ment neki a pofátlan végkielégítéseknek", de néhány héttel ezután már sokmilliós fizetéseket osztott saját embereinek. Mind az 5 millió forintos jövedelmet kapó Matolcsy György jegybankelnök, mind a legfőbb ügyész ugyanekkora bérét emblematikusnak tartja. Előbbi sok százezer devizahiteles tragédiájáért felelős, hiszen kiemelt szerepe van a forint gyengülésében, utóbbi családja, a Polt család pedig szerinte azért kap ekkora fizetést, mert a legfőbb ügyész engedi a lopássorozatot - írta az MTI.
Ahogy a négyigenes népszavazás a Kádár-rendszer végét jelentette, a szociális népszavazás pedig a Gyurcsány-kormányét, ez Orbán Viktor rendszerének vethet véget - fogalmazott Vágó Gábor.
Az aktivista, volt LMP-s képviselő szerint nemcsak a bérfeszültség miatt tartanának népszavazást, hanem a letelepedési kötvényekről is tartanának, ahogy a korrupciós bűncselekmények elévüléséről is megkérdeznék az embereket.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve