Eddig több, mint 800 szerződést kötöttek meg 18 ezer hektár állami földre - mondta üdvözlő beszédében Fazekas Sándor. A használatba vett földterületek átlagos birtokmérete 20 hektár.
A miniszter leszögezte: Magyarország jogállam, a szerződések pedig jogszerűek, így senki nem veheti el a gazdáktól a haszonbérbe vett földterületeket. A gazdálkodók vállalásaik alapján kétkezi munkájukat, és az elkövetkező húsz évüket áldozzák arra, hogy boldoguljanak - emelte ki, hozzátéve: aki nagyobb területre köt szerződést, az nagyobb felelősséget is vállal abban, hogy a jó gazda gondosságával hasznosítja a termőföldet. Rámutatott: a földhaszonbérleti pályázatoknak soha nem volt annyi nyertese, mint most. A siker szerinte annak köszönhető, hogy a pályázati rendszer új lehetőségeket nyitott az egyéni és a családi gazdaságok előtt. A földterületek iránti nagy érdeklődés azt bizonyítja, hogy a dolgos magyar emberek bíznak a jövőben - vélekedett.
Fazekas Sándor szólt arról, hogy az új földtörvény a múlt héten került az Országgyűlés elé, és legfontosabb célja, hogy megvédje a magyar földet és a magyar gazdákat. Vezérelve, hogy a termőföld tulajdonjoga csak a helyben lakó földművesé lehet. Jogi személyek nem szerezhetik meg a termőföld tulajdonjogát, így véglegesen kizárják a spekulánsokat a földszerzésből.
Kitért arra, hogy az Országgyűlés a múlt héten elfogadta az agrárkamarai törvényt, amelynek segítségével soha nem látott erejű és egységességű agrár-érdekképviselet jön létre, várhatóan mintegy 400 ezer fős tagsággal. Tájékoztatott arról is, hogy a kormány az uniós választól függetlenül úgy döntött, hogy már az idén ősszel megkezdi az aszály és a forróság okozta károk felszámolását, és 157 milliárd forintnyi közvetlen támogatási előleget fizet ki a gazdálkodóknak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve