A parlament a gazdasági bizottság jelöltekről szóló javaslatát 110 kormánypárti igen, 35 nem szavazattal, 21 jobbikos tartózkodás mellett fogadta el.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfőbb döntéshozó szervébe azért kellett új tagot választani, mert Cinkotai János Béla mandátuma 2017. március 22-én lejár. Az ő helyét Parragh Bianka, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa tölti be a továbbiakban, Kocziszky György pedig jelenleg is a monetáris tanács tagja, de mandátuma lejár 2017. április 5-én, ezt meghosszabbították.
Kapcsolódó
Mindketten hat évig tölthetik be a tisztséget. A testületnek legalább öt, legfeljebb kilenc tagja lehet. A tanács ma teljes létszámmal működik, azt a mindenkori jegybankelnök vezeti. Tagjai az MNB alelnökei és a korábban szintén az Országgyűlés által megválasztott tagok: Báger Gusztáv, Kardkovács Kolos és Pleschinger Gyula.
A monetáris tanács hatáskörébe tartozik a legfontosabb stratégiai döntések mellett a jegybanki alapkamat meghatározása. A jegybanktörvény szerint a tanács tagjává olyan magyar állampolgár választható, aki kiemelkedő elméleti és gyakorlati ismertekkel rendelkezik a monetáris, pénzügyi vagy hitelintézeti területen.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve