A technikumokban és a szakképző iskolákban a 9. évfolyamon, valamint az érettségit követő 13. évfolyamon mintegy 73 ezer diák tanul majd a 2020/21-es tanévben. Közülük több mint 50 ezren járnak technikumba, ők az ágazati alapozó oktatás idején 8000 forint ösztöndíjat kapnak havonta, a szakképző iskolákban tanulók pedig 16 ezer forintot - ismertette.
A technikumban tanulók ösztöndíjának havi összege több mint 435 millió forint, a szakképző iskolában tanulók ösztöndíjának összege meghaladja a 300 millió forintot havonta, így ebben a tanévben mintegy 8 milliárd forintot fordítanak ösztöndíjakra - jelezte a helyettes államtitkár.
Pölöskei Gáborné hangsúlyozta, a szeptemberben indult tanév mérföldkő a magyarországi szakképzés történetében. A szakképzésbe újonnan belépők már a megújult, rugalmasabb, a gazdaság igényeit hatékonyabban figyelembe vevő szakképzési rendszerben tanulhatnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
