Több forrásból származó értesülésekre hivatkozva az index.hu azt írta, kedden a rendőrség nyomozói házkutatást tartottak a DBR Metro Projektigazgatóság budapesti székházában. A portál megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, hogy a korábbi eljárások léptek új szakaszba, vagy új nyomozás indult, de választ egyelőre nem kaptak.
2010 nyarán már öt vizsgálat is folyt a 4-es metró építését koordináló cégnél a negyedéves metrójelentés szerint. A BRFK gazdaságvédelmi főosztálya először a metrószerelvények beszerzéséről, az Eurometro Kft. Projektvezetési Tanácsadói Szolgáltatások szerződéséről, és a foglalkoztatott vállalkozókról kért bővebb tájékoztatást, majd az állomások belső beépítése tárgyú közbeszerzési eljárás teljes iratanyagát kérte be.
Emellett az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, és a 4-es metró független ellenőrző mérnöke is vizsgálódott a projektigazgatóságnál. Az ÁSZ-vizsgálat 2010 szeptemberében feljelentéssel zárult, a szervezet szerint a DBR-nél felmerült a hűtlen kezelés alapos gyanúja.
Az ÁSZ szerint az államnak és a fővárosi önkormányzatnak okozott vagyoni hátrány a szabálytalanul lefolytatott közbeszerzési eljárásokból, a teljesítéssel arányban nem álló díjfizetésekből, továbbá a felelőtlen, nyilvánvalóan és előreláthatóan kárt okozó szerződéskötési gyakorlatból adódott.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve