A feladat részletes megvalósíthatósági tanulmányra szólt, amely magába foglalta a Déli összekötő vasúti híd felújítását, új híd építését, továbbá a két pályaudvar közötti új megállóhelyek kijelölését. A finanszírozás az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Programból (IKOP) valamint hazai forrásból történt volna.
A NIF ugyanis március 10-én a közbeszerzést eredménytelennek nyilvánította, miután mind a 10 beérkezett ajánlat érvénytelen volt. Az eredménytájékoztató viszont csak most jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.
A NIF a napi.hu kérdésre - hogy miért voltak érvénytelenek az ajánlatok, a következőt válaszolta: "Az ajánlattevők közül több ajánlattevő irreálisan alacsony ajánlatot nyújtott be, melyet az árindokolás során sem tudtak szakmailag, műszakilag megfelelően alátámasztani, ezért azt a NIF Zrt. nem tartotta elfogadhatónak és a gazdasági ésszerűséggel összeegyeztethetőnek. Egyes ajánlattevők a hiánypótlási eljárás keretében nem nyújtották be a kért dokumentumokat, így nem feleltek meg az ajánlati, ajánlattételi vagy részvételi felhívásban és a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, illetve nem igazolták, hogy nem álltak kizáró ok hatálya alatt az ajánlattétel időpontjában."
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve