Tóbiás József első pártelnöki mondatával arra kérte az időközben a sajtó munkatársaival kiegészült egybegyűlteket, hogy közösen énekeljék el a himnuszt - számol be a párt honlapja.
A szavazás első fordulójának eredményét Szűcs Gábor helyettes választmányi elnök ismertette. Bejelentése szerint az Országos Etikai és Egyeztető Bizottság elnökének választotta a kongresszus Legény Zsoltot 56 százalékos többséggel.
Az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa vezetőjének választották Bárándy Gergelyt 73 százalékos többséggel.
Elnökhelyettes lett Gőgös Zoltán, akit a küldöttek közel 94 százaléka támogatott.
Botka Lászlót több mint 93 százalékos eredménnyel választották újra az országos választmányának élére.
Végül bejelentette, hogy a kongresszus küldöttek valamivel több mint 92 százaléka támogatta Tóbiás József pártelnöki jelölését.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve