A napilap információi szerint az augusztus 12-én életbe lépett 180 (CHF), 250 (EUR) illetve 2 (JPY) forintos árfolyamrögzítésnek megfelelően forint alapú gyűjtőszámlán halmozódna az ügyfelek piaci és a rögzített árfolyam közötti tartozása 2014 végéig az új megoldás szerint is. Az újdonság azonban az, hogy a felhalmozódó tartozás egy részét nem az ügyfélnek kellene ezt követően törlesztenie, hanem a bank átvállalná. Hogy mekkora hányadot jelent ez, a cikkből nem derül ki, annyi biztos, hogy a megoldás révén az ügyfelek törlesztőrészletei nem nőnének meg 2014 után olyan mértékben, mint a jelenleg érvényes árfolyamrögzítéses konstrukcióban. Sőt arról is szó van, hogy a gyűjtőszámlás tartozásra nem számolnának fel kamatot a bankok.
A hitelintézetek számára kisebb terhet jelentene ez a fajta kedvezményes árfolyamrögzítés, mint a végtörlesztés. Az árfolyamrögzítés eddig nem volt túl népszerű (négyezren vették igénybe), hisz azóta megszületett a végtörlesztésről szóló törvény is. Az új megoldással azonban ismét az árfolyamrögzítés kerülhet előtérbe, mely lehetővé tehetné a terhek kiegyensúlyozottabb megosztását. Elképzelhető, hogy az állam kamattámogatással is részt venne a gyűjtőszámlás terhek enyhítésében, a maradék részt pedig nem egyoldalúan a bankok (la végtörlesztéshez hasonlóan) vagy az ügyfelek (a már életbe lépett árfolyamrögzítéshez hasonlóan) állnák, hanem megosztanák a terheket.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve