Januárban eddig átlagosan óránként keletkezett egy lakástűz Magyarországon. A legtöbb egy-két négyzetméteres, azonban naponta három-négy otthon semmisül meg az emberi gondatlanságra visszavezethető tüzek miatt.
A téli időjárás kedvez a lakástüzek kialakulásának. Az emberek több időt töltenek otthon, többet főznek, többet kell világítani, intenzíven kell fűteni - írják.
Január utolsó hétvégéjén öt ember vesztette életét lakástűzben. A halállal végződő lakástüzek áldozatai szinte kivétel nélkül egyedül élő idős emberek. A katasztrófavédelem mindenkit arra kér, hogy figyeljenek egyedül élő idősebb szomszédjukra, ismerősükre.
Egy füstérzékelő beszerzése megoldást jelenthet, hiszen a statisztikák szerint nem csak haláleset nem következett be, de még nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő.
A legtöbb lakástűz a fűtéssel, főzéssel, dohányzással, hibás, nem megbízható elektromos eszköz használatával hozható összefüggésbe.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve