A vádirat szerint a vádlottak - egy 16 éves fiatalkorú, egy 23 éves férfi, valamint női társaik, akik közül az egyik 20, a másik 18 éves - 2016. szeptember elején előzetesen megállapodtak abban, hogy pénzszerzés érdekében együtt rablásokat követnek el.
Helyszínül a Gellért-hegyet választották tekintettel arra, hogy annak természeti adottságainál fogva, a sziklás, bokros részeken a járókelők kevésbé észlelhetik a támadásokat. Az elkövetéshez a fiatalkorú egy gáz- és riasztópisztolyt, míg férfi társa egy zsebkést vett magához. Abban is megállapodtak, hogy a bűncselekményt a fiatalkorú és férfi társa hajtja végre, míg ezalatt a két nő szerepe a figyelés lesz.
A vádlottak a vád szerint 2016. szeptember 6. és 2016. szeptember 21. napja között két kínai, illetve egy lengyel turistát, és két magyar férfit raboltak ki; a náluk lévő fegyverrel, valamint késsel fenyegetve tőlük telefont, fényképezőgépet, készpénzt tulajdonítottak el.
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség az ügyben fegyveresen, felfegyverkezve, csoportosan és bűnszövetségben elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat, amely bűncselekmény büntetési tétele öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, míg a fiatalkorú elkövető esetében a szabadságvesztés tartama öt évig terjedhet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve