A megbeszélésen részt vesz Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára is. Simonka György elmondta: céljuk, hogy fokozott ellenőrzésekkel kiszorítsák a nem regisztrált kereskedőket a dinnyepiacról, és egyezséget kössenek az áruházláncokkal arról, hogy részesítsék előnyben az itthon termelt görög- és sárgadinnyét. Szeretnék elérni azt is, hogy az akciós árak egy közösen elfogadott limit alá ne menjenek, hasonlóan a 2011. évi szezonhoz.
A dinnye szedése a múlt hét végén kezdődött, a termelők számára kedvező feltételek mellett, kilogrammonként 90-100 forintért tudták a friss gyümölcsöt értékesíteni. A hét közepén váratlanul 30-40 százalékkal csökkent a felvásárlási ár - tette hozzá Simonka György, felhívva a figyelmet arra, hogy a dinnye árát az illegálisan kereskedők szorítják le. Megjelennek egy-egy teherautóval a dinnyeföldek mellett, és tömegesen, minőségtől függetlenül vásárolják fel a termést, összekuszálják a piacot, rontják a hazai dinnye hírét itthon és külföldön - mutatott rá az elnök.
A dinnyefelvásárlással Magyarországon 2011-től saját telephellyel rendelkező kereskedő foglalkozhat, kötelezően osztályozva és csomagolva kell kivinnie a dinnyét piacra, alkalmaznia a HACCP minőségbiztosítási rendszert - jegyezte meg a dinnyeszövetség elnöke. Emlékeztetett arra, hogy 2011-ben a Vidékfejlesztési Minisztérium jelentős segítséget nyújtott a hazai termék népszerűsítésében, a jogi szabályozással a dinnyetermelés és -kereskedelem kevésbé volt "zavaros", és a multikkal között áregyezség segítette a felvásárlást.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve