A cannabis gyógyászati célú felhasználása nemcsak hogy szigorú feltételekhez kötött, de a növényből készült gyógyszer igen drága is, az éves kezelési költség, amit a betegnek kell állnia, 4-5 millió forint - hangsúlyozta a Magyar Időknek nyilatkozva Pálffyné Poór Rita.
Az orvosi marihuána ugyanis nem egy füves cigi, hanem egy gyógyszerkészítmény, amelyet - más orvosságokhoz hasonlóan -gyógyszergyárban állítanak elő, így összetétele állandó és megbízható - tette hozzá. (Brutális pénz van a legális marihuánában.)
Az egyetlen jelenleg engedélyezett cannabinoidtartalmú készítmény szájspray formájában kapható, egy brit cég gyártja. Fele-fele arányban tartalmaz két hatóanyagot, az egyik görcsoldó és antipszichotikus hatású, a másik fájdalomcsillapító, görcsoldó, gyulladáscsökkentő, valamint antidepresszáns hatással rendelkezik és mérsékli az előbbi tudatmódosító hatását - olvasható az inforadio.hu-n.
Mint minden gyógyszernek, ennek is lehetnek mellékhatásai, szédülés, fáradékonyság, de szemben a tudatmódosító szerként fogyasztott marihuánával, a gondolkodást tartósan nem befolyásolja - magyarázta a főosztályvezető. Eddig hat beteg kért és kapott engedélyt szakorvosi javaslatra arra, hogy hivatalos csatornákon keresztül behozzák számára ezt a gyógyszert. Hangsúlyozta, hogy a gyógyszer kábítószernek minősül, ezért egyénileg illegális a behozatala.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve