McEnany a Fox Newsnak elmondta: úgy véli, hogy ma este földcsuszamlásszerű győzelem érkezik, és a jelenlegi elnöknek simán behúzza az ingaállamokat is így Floridát és Ohiót - idézi a New York Post.
Ezzel szemben a RealClearPolitics politikai portál közvélemény-kutatásainak átlaga azt tükrözi, hogy Biden Floridában enyhe mértékben vezet, Trump pedig csak Ohióban van fölényben.
Kapcsolódó
A szóvivő annyira magabiztosan bízik főnökében, hogy szerinte Trump megnyeri a szavazást a szintén ingaállamnak számító Pennsylvaniában, Wisconsinban és Michiganban, amelyekben 2016-ban is nyerni tudott. A RCP szerint viszont Biden Michiganben és Pennsylvania-ban 1,2, Wisconsinban pedig 6,7 százalékpontos népszerűségi fölényt élvez a regnáló elnökkel szemben.
Ám ez nem minden: McEnany úgy látja, Amerika garabonciás vezetője Minnesotát is magával ragadja, sőt Nevadában is győz, ahol viszont 4 éve sem tudott nyerni és a friss a közvélemény-kutatások szerint most is le van maradva Biden mögött.
Donald Trump egyébként kedden - szóvivője előtt - megjelent a televízió "Fox & Friends" című műsorában, és azt mondta, hogy úgy véli, hogy "szilárd esélye van a győzelemre", továbbá, hogy felülmúlja a négy évvel ezelőtti eredményeit az összes elektori testületnél. "Azt hiszem, jobbak leszünk. Az emberek értékelik azt a munkát, amelyet elvégeztünk" - tette hozzá.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve