Az igazságügyi miniszter a tanácsülés alkalmával egyeztetett Vera Jourová jogérvényesülésért felelős uniós biztossal, aki tájékoztatást adott az Európai Ügyészség létrehozásával kapcsolatos fejleményekről, valamint beszámolt a következő több éves pénzügyi keret részeként május 2-án bemutatott, az uniós költségvetésnek a jogállamiság általános hiányossága esetén történő védelméről szóló rendelettervezetről.
Magyarországnak kiemelten fontos, hogy a létrejövő ügyészség, a helyi hatóságokkal és a több országot érintő nyomozásokat és büntetőeljárásokat összehangoló európai uniós ügynökség (Eurojust), valamint az európai csalásellenes hivatal (OLAF) világosan elkülönült hatásköri keretek között működjön. Mielőbb szeretné megismerni az ügyészség és a megerősített együttműködésben részt nem vevő tagállamok közötti együttműködés részleteiről szóló javaslatot is - írta Trócsányi a közleményben. (Erősíti az OLAF-ot, fokozza a csalás elleni küzdelmet az Európai Bizottság - ezt a cikket olvasta?)
A miniszter szerint a jogállamisági kondicionalitásra vonatkozó rendelettervezet Magyarország számára több szempontból is aggályos. Kétségesnek tartja, hogy az uniós szerződés hivatkozott cikke erre megfelelő alap lenne.
A miniszter találkozott Katarina Barley német igazságügyi miniszterrel, akit az igazságszolgáltatásba vetett közbizalom erősítése érdekében, a bírói függetlenség elvének tiszteletben tartása mellett tervezett intézkedésekről tájékoztatott. Az Igazságügyi Minisztérium egy bírókból és egyetemi professzorokból álló bizottság bevonásával jelentést készít a magyar igazságszolgáltatás előtt álló feladatokról és a bírósági igazgatás modelljeiről nemzetközi összehasonlításban - közölte Trócsányi László, aki a közeljövőben Berlinbe látogat, hogy elemezze a német igazságügyi tapasztalatokat.
A miniszter elmondta, hogy az uniós Igazságügyi Tanácsban a miniszterek vitát folytattak a szerződési jog területét érintő, az áruk adásvételéről szóló irányelv-javaslat kapcsán. Magyarország egyetért azzal, hogy az árucikkekre egységes szabályozás vonatkozzon, függetlenül attól, hogy hagyományos vagy úgynevezett intelligens - beágyazott digitális tartalommal bíró - árukról van szó.
Hibás teljesítés esetén a fogyasztó rendelkezésére álló jogorvoslatokat érintően Magyarország azt javasolta, hogy az irányelv tartalmazza vagy legalább nem zárja ki a nemzeti jog szintjén azt a magyar jogban ismert lehetőséget, amely szerint a jogosult a hibás árut a kötelezett költségére kijavítja vagy mással kijavíttatja. Az igények érvényesítésére vonatkozó határidők esetén Magyarország azt támogatta, hogy a javaslat csupán a minimális időtartamot határozza meg, azonban attól a tagállamok a fogyasztó részére kedvező módon eltérhessenek - közölte Trócsányi az MTI-vel.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve