Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: a pénzügyi tranzakciós illeték majdani mértéke nem lehetne több egy ezreléknél. A kormányfő hangsúlyozta, a tranzakciós adóról még nincs döntés, "attól nagyon messze vagyunk". Jelezte továbbá, hogy év közben nem szabad az adókat módosítani, csak súlyos kényszer esetén, és ilyen szerinte most nincs. Arra viszont van lehetőség - folytatta a kormányfő -, hogy a 2013-ra szóló költségvetésben megjelenjen az a gondolat, hogy minél kevesebb legyen a munkát terhelő adó, és azokat inkább "áttereljék" a fogyasztás, a forgalom irányába.
A pénzforgalomról a jegybanki utolsó közlés tavaly szeptemberre vonatkozik. Az elmúlt év kilencedik hónapjában 113 325,85 milliárd forint volt a havi pénzforgalom, ez azonban jelentősen visszaesett a 2011. augusztus havi forgalomhoz képest, amely értékben 128 371,3 milliárdot tett ki, ami vélhetően a nyári turisztikai forgalom miatt volt magasabb, mint a tavaly szeptemberi bankközi pénzforgalom. Ha a 2011. januári pénzforgalmat vesszük, ez az átlagot mutatta, 100 782,47 milliárd forintot tett ki.
A havi adatokból a legnagyobb tételt az MNB-n átmenő pénzforgalom, abból is az úgynevezett VIBER-tételek (valós idejű átutalások) jelentik. Tavaly januárban az MNB VIBER-forgalma 93 916,68 milliárd forintot tett ki, a márciusi forgalom a VIBER-tételekből 110 118,2 milliárd forint volt, ami júniusban 112 062,75 milliárd forintra emelkedett, míg augusztusban már 120 141,5 milliárd forintra emelkedett. Tavaly szeptemberben a bankközi pénzforgalom ismét visszaesett 106 134,77 milliárd forintra.
Az érték szerinti megoszlást tekintve is a VIBER-forgalom adja a döntő hányadot: a tavaly szeptemberi pénzforgalomból az MNB VIBER-tételei jelentettek 98 százalékot, a januári pénzforgalomból is a VIBER-forgalom adott 97,5 százalékot.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve