Gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség Tóth Csaba képviselőt, mivel a gyanú szerint 2016-ban Budapest XIV. kerületének országgyűlési képviselőjeként, társával együtt a Zuglóba tervezett fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére olyan gazdasági társaságot kerestek, amelytől a nyereség felére tartottak igényt.
A befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásban a főügyészség az országgyűlési képviselővel együtt, eddig 4 személyt hallgatott ki gyanúsítottként - derül ki a főügyészség lapunkhoz eljuttatott közleményéből.
Tóth Csaba szerint a legfőbb ügyészi indítványban leírtak teljesen megalapozatlanok, nem követett el semmilyen bűncselekményt, és ő maga is kérte mentelmi jogának felfüggesztését.
Ahogy arról a Napi.hu is beszámolt, csütörtökön az Országgyűlés felfüggesztette a politikus mentelmi jogát. A lépést Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta. A szavazás egyhangú volt: mind a jelenlévő 175 képviselő igennel szavazott.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve