A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közelmúltbéli vizsgálataira - amely során egyes tojástételeknél nem engedélyezett rovarirtó szer hatóanyagát (fipronilt) mutatták ki - reagálva a Tojásszövetség hangsúlyozta, hogy a magyarországi tojástermelők döntő többsége csak olyan szereket használ, amelyek engedélyezettek és biztonságosak.
A Nébih-listáján ma több mint 950 tojástermelő vállalkozás szerepel, amelyek közül 120 tagja a Baromfi Termék Tanácsnak és a Tojásszövetségnek is. A tojástermelők az étkezési tojásokat továbbra is úgy állítják elő, hogy maradéktalanul betartják az élelmiszerbiztonsági követelményeket, így a fogyasztók szempontjából is teljesen biztonságos módon működnek - emelték ki a közleményben.
Kapcsolódó
A Tojásszövetség intéző bizottságának tagjai ennek igazolására önként kezdeményezik, hogy a Nébih ellenőrzést folytasson le a saját gazdaságaiknál, és ennek vállalására biztatják a szövetség többi tagját is - olvasható a szervezet közleményében.
A fipronilt elsősorban növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként.
Rovarok és atkák ellen hatásos, azonban élelmiszer célú állatok esetében nem használható. Az elmúlt hetekben több európai uniós tagállamba is került fipronillal szennyezett tojás, tojástermék. A Hollandiából kiindult tojásszennyezési-ügyben eddig legalább 17 uniós és két EU-n kívüli ország jelezte, hogy rovarirtószerrel szennyezett tojásokat találtak.
A Nébih folyamatosan vizsgálja a tojástételeket, legutóbb éppen csütörtökön jelezte, hogy újabb fipronillal szennyezett magyar tojástételeket találtak, és rendelték el a tételek kivonását a forgalomból - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve