Az első ütemben március 27-én hétfő reggel 9 órától március 28., kedd 19 óráig lezárják az előző- és a haladósávot, továbbá 80 km/h-s sebességkorlátozást is bevezetnek. A forgalom ekkor csak a kapaszkodósávon haladhat.
A második ütemben, 2017. március 29-én, szerdán reggel 9 órától várhatóan március 30-a csütörtök 19 óráig a kapaszkodósávot zárják le, a forgalom 2 sávon haladhat. A 80 km/h sebességkorlátozás és a lezárás mindkét ütemben éjszaka is érvényben marad.
A korlátozásokat és az erős forgalom miatti torlódásokat a változtatható jelzésképű táblákon a Magyar Közút munkatársai előjelzik. A korlátozáshoz kapcsolódó forgalmi viszonyokról tájékozódni a nap 24 órájában a Magyar Közút útinform weboldalán lehet. A társaság kéri az erre közlekedőket, hogy a torlódások hosszának minimalizálása érdekében kellő időben és egymást segítve soroljanak be a forgalmi sávokba.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve