A Brüsszelben zajló uniós csúcs egyik fontos témája az új, 2014 és 2020 közötti költségvetési időszak tervezése. Kiderült, hogy a kohéziós alapokat jelentősen, 19 milliárd euróval akarják csökkenteni - mondta az InfoRádió Arénájában Áder János. A köztársasági elnök kiemelte: ez Magyarországnak és a volt a szocialista országoknak semmiképpen sem érdeke, a kohéziós alapok forrásait a válságkezelés egyik lehetséges eszközének kell tekinteni.
Ha megvalósulna az Európai Bizottság elképzelése, akkor a fejlett országok felé csoportosítanának át forrásokat, a Magyarországhoz hasonló tagállamok pedig jelentős pénzektől esnének el. Ez a mi esetünkben 5 és 7,5 milliárd euró közötti összeget jelentene, amely nagyon hiányozna a magyar gazdaságnak - hangsúlyozta az államfő.
Áder János emlékeztetett: már tárgyalt a kérdésről José Manuel Barrosóval és Herman Von Rompuy-jel. A Bizottság elnöke elmondta: személy szerint ő, és a testület is Magyarország mellett áll. A köztársasági elnök úgy véli, arra kell figyelni, hogy a "kohézió barátai" (Magyarországon kívül például Lengyelország és Bulgária) egységes fellépést tanúsítsanak, akkor is, ha a részletkérdésekben eltérőek az érdekeik. A csütörtökön Varsóba utazó köztársasági elnök erről is tárgyal lengyel kollégájával.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve