Csató Kornélia közölte: nagyon jól állnak a toborzással, több mint 3800 önéletrajzot kaptak hétfőig. Kiemelte, hogy magas az érettségivel és diplomával rendelkezők aránya: 68 százalék érettségizett és 32 százalék diplomás. Jelezte továbbá, hogy míg az előbbi csoportban a férfiak, utóbbiban a nők vannak többen. A BVOP-nál 20 százalék a női munkatársak aránya.
Mind a nyolc településen toborzóirodát hoztak létre, együttműködnek a polgármesterekkel - mondta Csató Kornélia. A jelentkezőknek egyebek mellett komoly fizikai felmérésen is át kell esniük és természetesen büntetlen előéletűnek kell lenniük. A BVOP-nál a felügyelők átlagkeresete nettó 170 ezer forint, ami az életpályamodell bevezetésének köszönhetően évről-évre nő.
Elmondta azt is: cél, hogy csökkentsék a zsúfoltságot, hiszen a büntetés-végrehajtási intézetek jelenlegi telítettsége 130 százalék, ezt szeretnék levinni 100 százalékra az új létesítményekkel. A Belügyminisztérium korábbi közlése szerint a következő években Kunmadarason ezer, Békésen, Hevesen, Kommádiban, Ózdon, Kemecsén, Csengerben és Komlón pedig ötszáz ember elhelyezésére szolgáló börtön épülhet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve