Betlehem József a több mint harminc országból érkezett csaknem háromszáz résztvevő előtt elárulta, hogy a stratégia részleteit a következő hónapokban dolgozzák ki.
A miniszteri biztos elmondta: a stratégia a fizikai állapot javítását, a születéskor várható élettartam és az egészségben eltöltött évek számának növelését tűzi ki célul, egyebek mellett a szűrővizsgálatok népszerűsítésével, különösen a daganatos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésével.
Az egészségügyi szakma partnerként számít a közösségi szervezetekre és hálózatokra is. Betlehem József az eseményen a népesség egészségi állapotának előmozdítását elősegítő kezdeményezésnek nevezte a WHO európai egészséges városok hálózatát, amely több mint harminc éve működik.
Fontosnak nevezte, hogy a fiatalok az egészséges életmódot minél korábban, a családban megismerhessék, sajátjuknak tekintsék.
Nemzetközi partnerség
Östlin Piroska, a WHO európai egészségügyi és népjóléti stratégia és irányítás divíziójának igazgatója arról beszélt, hogy szervezetük szorosan együttműködik a nemzetek egészségügyi kormányzataival, majd a nemzeti stratégiák helyi alkalmazásának fontosságát hangsúlyozta.
A csütörtökig tartó konferencián kiosztott sajtóanyag szerint a városok meghatározó szerepet töltenek be a WHO 2030 Agenda programjának megvalósításában, amely a széles társadalmi rétegek bevonásával a fenntartható, biztonságos jövő megteremtését célozza. A WHO európai egészséges városok hálózatának csaknem száz település a tagja - írták.
A konferencián bemutatják Pécsnek a hátrányos helyzetű lakosság felzárkóztatását célzó, a drogprevenciós és az iskolai egészségfejlesztő programját is.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve