Magyarországon a várható élettartam az egyik legrövidebb az Európai Unióban: csak 76 év. Hazánk a dohányzásban és az egy főre jutó alkoholfogyasztásban, valamint a túlsúlyproblémákat illetően tartozik az európai élmezőnybe, de itt a legmagasabb az ezer főre jutó rákbetegségek száma is.
A megelőzés, a rendszeres orvosi ellenőrzés, az egészségtudatos életmód és a kiegyensúlyozott táplálkozás a leghatékonyabb fegyverek a betegségek elleni küzdelemben. Csakhogy évek óta probléma, hogy a magyar lakosság távol marad a szűrővizsgálatoktól - mutat rá az NN Biztosító Egészségteszt felmérése.
A szomorú tényeket megerősítik Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának (MÁESZ) eredményei is. Az elmúlt hét év alatt érdemben nem változott a háziorvosi, szakorvosi szűréseken megjelenők aránya. A tavaly a programban vizsgált személyek esetében háziorvosi szűrésen évente mindössze 17,6 százalék jelent meg, míg ötéves gyakorisággal is csupán 21,1 százalék. A szakorvoshoz ennél többen látogatnak el (23,4 százalék évente, 31,2 százalék ötévente). A nők egyértelműen nagyobb arányban vesznek részt szűrővizsgálatokon, mint a férfiak.
A rendszeres szűrés jelentőségét növeli, hogy az olyan betegségeket, mint például a magas vérnyomás, nehéz vizsgálat nélkül észrevenni a tünetmentes időszakban. Márpedig a szűrésen részt vett több mint százezer adatait megadó férfi 42 százaléka, valamint a nők 25 százaléka küzd magas vérnyomással, miközben egészségesnek gondolja magát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve