A Tesla a hónap elején meghirdette, hogy a Model 3 és Model Y típusokra 3750 dollár kedvezményt ad, ha még idén megvásárolják azokat. Szerdától a kedvezmény megduplázódott: immár 7500 dollárral kell kevesebbet fizetni, ha a vevő gyorsan dönt, és még az ünnepek alatt megveszi a járművet.
Elemzők szerint ez arra utal, hogy már távolról sincs az a túlkereslet a Tesla járművei iránt, ami az elmúlt években jellemző volt, vagyis készletről lehet vinni az autókat.
Ez a gyártás és értékesítés jelenlegi évi 50 százalékos ütemének fenntarthatóságát hosszabb távon megkérdőjelezi,
ami a befektetőket is megriasztotta: a részvényár zuhanórepülésben van, tegnap 125 dollárig esett, miközben az évet 400 dolláron indította, és még december elején is megközelítette a 200 dollárt.
Eddig a befektetők azt árazták, hogy az éves 50 százalékos ütem tartósan fennmarad, a jelenlegi másfél milliós éves gyártás 10 millió fölé emelkedhet, a részvényenként jelenleg nagyjából 4 dolláros profit pedig legalább az ötszörösére nő, hisz a 400 dolláros árfolyam ekkor lenne P/E alapon (részvényár osztva az egy részvényre jutó nyereséggel) reálisnak mondható.
Hozzá kell ugyanakkor tenni, hogy januártól a Tesla vásárlói 7500 dollár állami adókedvezményt kapnak. Korábban is volt már ilyen, de az csak 200 ezer eladott járműig volt érvényes. A mostani kedvezményre elvileg nem lesz limit, az amerikai kormány célja a környezetbarát járművek elterjedésének gyorsítása. A Tesla mostani lépése úgy is értékelhető, hogy gesztust tesz a vásárlók felé a kedvezmény megelőlegezésével.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve