Lezárult a Tesco és az Ökumenikus Segélyszervezet "Felhőtlen gyermekkor" elnevezésű adománygyűjtő akciója - közölte a társaság. Az áruházlánc vásárlói 72,4 millió forintot gyűjtöttek össze május 5. és június 20. között, a kasszáknál és online kapható kuponok megvásárlásával. Idén így minden korábbinál nagyobb mértékben járultak hozzá, hogy a hátrányos helyzetű gyermekek is élvezhessék a felhőtlen gyermekkor örömeit. Büszkék vagyunk vásárlóinkra és azokra a lelkes kollégáinkra is, akik aktívan támogatták a kampányt, és munkájukkal segítettek, hogy vásárlóink rekordot dönthessenek - mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Áruházak Zrt. ügyvezető igazgatója.
A Tesco idén is stratégiai partnere volt az Ökumenikus Segélyszervezet akciójának, ami arra hívta fel a figyelmet, hogy a mélyszegénységben élő gyermekeknek az alapvető anyagi javak mellett a közösségi élményekről, a rendszeres sportolási lehetőségről és a nyaralásról is le kell mondaniuk. A hathetes akciónak köszönhetően idén nyáron életre szóló élményeket szerezhetnek azok az átmeneti otthonokban élő gyermekek, akik most jutnak el életükben először nyaralni. A táboroztatás mellett a támogatásokból épülő új csepeli központban a Segélyszervezet folyamatos, személyre szabott fejlesztő foglalkozásokkal szeretné segíteni a nehéz sorsú gyermekek felzárkóztatását.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve