A bő 5 milliárd forint új típusú eszközök beszerzésére és rendszerbe állítására, valamint az amortizálódott eszközállomány cseréjére fordítható.
Egy másik határozatában a kormány az idei költségvetésben rendelkezésre álló és a honvédelmi felkészítésre szolgáló két tétel felhasználását részletezte. Így a 497 millióból a legnagyobb tétel a 19 megyei és a fővárosi védelmi bizottságok gyakorlataira és továbbképzésére szolgáló 120 millió forint, de jutott belőle 17 millió az MTVA védett stúdiói képességeinek fenntartására, informatikai és technikai fejlesztésének támogatására is.
A másik, 1,2 milliárd forintos tétel a Honvédelmi Tanács és a kormány speciális működési feltételeinek biztosítását szolgálja. Ebből a Honvédelmi Minisztérium 875 milliót kapott a Honvédelmi Tanács működtetésére, míg a Belügyminisztérium részesedése 325 millió, amelyből a hírrendszert működteti.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve