Az NFA első alkalommal hirdetett meg földrészleteket, hogy azokat önkormányzati vagyonkezelésbe adja. A tárca közleménye szerint a földalapkezelő szervezet a kormányhatározat megjelenését követő 15 napon belül megköti a vagyonkezelési szerződéseket az érintett 91 önkormányzattal.
A területek vagyonkezelésbe adásának célja, hogy a hátrányos helyzetű álláskeresők egy része az agráriumban megvalósuló közfoglalkoztatás keretében jusson munkalehetőséghez. A közfoglalkoztatási program a mezőgazdasági termelésre és a Start munkaprogramokra épül, a megvalósításhoz az önkormányzatok meglévő földterületei mellett állami földterületek biztosítása is szükséges - ismertette a VM.
A közfoglalkoztatás eszköz arra, hogy a munkaképes, de a munkaerő-piacon hátrányban lévő, tartósan munkanélküli embereket fokozatosan vissza lehessen vezetni az elsődleges munkaerőpiacra - közölte a minisztérium.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve