Lantos Gabriella 8 évig volt a kórház operatív igazgatója, vezetése alatt a korábban veszteséges intézmény megháromszorozta árbevételét, 2017-ben már 2 milliárd forintos árbevétellel mintegy 120 millió forint nyereséget termelt.
A kezdetekben kizárólag nőgyógyászati profilú intézmény mára egy városi kórháznak megfelelő felszereltségű és profilú egészségügyi intézménnyé, a legnagyobb forgalmú hazai magán-fekvőbetegintézménnyé vált.
Lantos Gabriella egészségügyi szakértőként rendszeresen publikált és nyilatkozott a magyar egészségügyet érintő kérdésekről, legnagyobb visszhangot kiváltó írása az "orvosbárókról" két évvel ezelőtt jelent meg, tavaly pedig komplett egészségügyi reformtervet publikált a Hegymenet című tanulmánykötetben, amely az Eötvös Kör kiadásában jelent meg.
A bölcsész és közgazdász végzettséggel is rendelkező Lantos pályája a Magyar Rádiónál kezdődött, uniós szakközgazdászként a 2000-es években először a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség fejlesztéspolitikai szakértője, majd kommunikációs főigazgatója volt.
(Ezt olvasta már? Nagy az orvoshiány Németországban)
Fotó: MTI Fotó/Bruzák Noémi
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve