Az Eurostat adatai alapján 2017-ben 1,09 milliárd euró értékben importáltunk földgázt Oroszországból, ami közel duplája az egy évvel korábbinak. A 336 milliárd forintnak megfelelő összegből azonban nem jött ki kétszer akkora mennyiség, mint amennyit 2016-ban vettünk, időközben ugyanis érezhetően emelkedtek az árak - írta cikkében a G7.
2015-ig béklyóba kötötte a magyar gázkereskedelmet egy hosszú távú szerződés, amit a kilencvenes évek közepén, számunkra rendkívül rossz feltételekkel kötöttek meg. A 20 évre aláírt megállapodásban azt vállaltuk, hogy minden évben meghatározott mennyiségű gázt veszünk át az oroszoktól. Ha pedig esetleg ezt mégsem teljesítenénk, az át nem vett gázt is ki kell fizetni. (Gázzal fűt? Így nyugtat a hatóság - ezt már olvasta?)
Kapcsolódó
A becslések szerint 17-18 milliárd köbméter lehetett, amit a vállalás ellenére nem vettünk át. Vlagyimir Putyin három évvel ezelőtti budapesti látogatása során azonban ennél egy barátságosabb megoldásban állapodott meg Orbán Viktorral: abban maradtak, hogy a beragadt gázt felhasználhatjuk a következő években is - írja a portál.
2015-ben és 2016-ban nagyon visszaesett az oroszországi import. Tavaly azonban újra emelkedésnek indult, olyan szintre került, mint átlagosan a szerződés utolsó négy évében. Tehát annyi orosz gáz érkezett az országba, mintha még mindig élne a megállapodás - olvasható a cikkben.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve