A támogatást 1946 után épült, 2006. december 31-éig kiadott építési engedéllyel rendelkező távfűtéses, ház központi fűtéses vagy lakásonkénti egyedi fűtéses lakóépületek tulajdonosi közösségei - társasházak vagy lakásszövetkezetek - igényelhetik.
Az NFM által meghirdetett pályázat egyebek között szigetelésre, nyílászárók cseréjére, a fűtési rendszer és a melegvízellátás korszerűsítésére igényelhető. A támogatás egy-egy lakás esetében 350 és 650 ezer forint körül lesz. A cél az, hogy az érintett ingatlanok energiahatékonysága legalább két kategóriát javuljon.
Az NFM korábbi tájékoztatása szerint a folyósítás két ütemben történik, 95 százalékos és 5 százalékos kifizetéssel. Az 5 százalék utólagos folyósításához az energiamegtakarítást fogják ellenőrizni.
A keretösszeget régiónként, a szakmai szervezetek által megadott panel- és társasházi lakások arányában osztják majd el. A pályázatot kizárólag elektronikus úton, a pályázatbenyújtó rendszeren keresztül, 2015. április 30-ától nyújthatják be a társasházak, lakásszövetkezetek a rendelkezésre álló forrás kimerüléséig.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve