Vállalati társadalmi felelősségvállalásáért (CSR) díjat nyert az E.ON Hungária Zrt., így az energiaszolgáltató képviseli Magyarországot a CSR Piac 2013 európai seregszemléjén. Az E.ON Háló Program címmel az áramdíjtartozást felhalmozott családok számára hirdetett tartozásrendező programot. A 2012-ben indított program célja, hogy a rezsifizetési nehézségekkel küszködő családokat komplex módon támogassa, lehetővé téve az adósságcsapdából kikerülést és a hatékony családi gazdálkodási kultúra elsajátítását. A program nem egyszeri segítséget nyújt, hanem hosszú távú, fenntartható megoldást mutat a családoknak és aktív részvételükre is épít.
A program keretében, civil szervezetek bevonásával a résztvevő családok tartozásuk rendezéséhez tervet készítettek, közösen átnézték gazdálkodásukat, és a törlesztéshez önerőt vállaltak. Ehhez a pályázatból anyagi támogatást kaptak, hogy az egyénileg kialakított futamidő végére a teljes tartozást felszámolhassák. A program, amelyben eddig 72 család vesz részt, az idén újabb települések, illetve újabb családsegítő szolgálatok bevonásával folytatódik - ismertette az E.ON közleményében.
Az E.ON számára a "társadalmi felelősségvállalás" olyan érték, ami minden cselekedeét áthatja - vallja a vállalat. A cég nem titkolt célja, hogy üzleti teljesítménye kimagasló legyen. Ennek a célnak azonban összhangban kell állnia alkalmazottai, ügyfelei és beszállítói érdekeivel és környezetünk, társadalmunk szükségleteivel. Sikereit csak ebben az esetben tekintheti valóban sikernek, s csak így tarthatóak fent hosszútávon. Tevékenységük minden színterén arra törekszenek, hogy javítsák az életminőséget egy egészséges, biztonságos és fenntartható környezet érdekében - olvasható a cég honlapján.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve