A jogszabály értelmében a főpolgármester havi illetménye megegyezik a miniszterek törvényben megállapított illetményével - amely alapilletményből, illetmény-kiegészítésből és vezetői illetménypótlékból áll.
Tarlós István 2010. október 3-tól bruttó 671 ezer 550 forint havi illetményt kapott, amelyhez 201 ezer 465 forint költségátalány járt neki. A törvényi szabályozás szerint 2013. január 1-jétől alapilletménye 602 ezer 940, illetménykiegészítése 301 ezer 470, vezetői illetménypótléka 391 ezer 911 forint lesz - vagyis összesen havi bruttó 1 millió 296 ezer 321 forint illeti meg.
A főpolgármester az illetményének 15 százalékában meghatározott összegű költségtérítésre, vagyis havi 194 ezer 448 forintra is jogosult. A főpolgármester-helyettesek havi illetménye az önkormányzati törvény szerint megegyezik a főpolgármesterének 90 százalékával, s helyettesi illetményük 15 százalékával megegyező költségtérítésre jogosultak. Ennek megfelelően Bagdy Gábor pénzügyi, Csomós Miklós oktatási és kulturális, György István városüzemeltetési, Szeneczey Balázs városfejlesztési és Szentes Tamás egészségügyi, szociális és sportért felelős főpolgármester-helyettes havi bruttó 1 millió 166 ezer 689 forintra jogosult.
Sárádi Kálmánné főjegyző előterjesztése - amelyről szerdán tárgyal a Fővárosi Közgyűlés - arra tesz javaslatot, hogy a testület vállaljon kötelezettséget az illetmények és költségtérítések pénzügyi fedezetére.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve