Tarlós István a hétfői alkotmánybírósági döntésre reagálva elmondta, őt jobban érdekli, hogyan alakulnak a főpolgármesteri hatáskörök az önkormányzati törvényben.
Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn kimondta, egy részletszabály kivételével alkotmányosak a Fővárosi Közgyűlés megválasztásának alapvető szabályai; alaptörvénybe ütköző a közgyűlés megválasztásával kapcsolatban a kompenzációs listás mandátumszerzés súlyozott számításának módja, ezért a rendelkezést megsemmisítette az Ab.
Tarlós István a reggeli műsorban úgy fogalmazott: "nem magában véve ez az alkotmánybírósági döntés befolyásolja az én belső értékítéletemet a dologról." Az kétségtelenül furcsa, hogy a második körös súlyozott szavazásnál egy húszezer lakosú kerület polgármesterének a szavazata számít, a több mint háromszázezer szavazattal rendelkező főpolgármesteré pedig személyektől függetlenül nem - mondta.
Tarlós István hangsúlyozta: nem ez, hanem "az a döntő, hogy a főpolgármesternek meglegyenek azok a minimális jogosítványai, hogy ne gúzsba kötve táncolva kelljen" a várost vezetni, függetlenül attól, hogy jobboldalinak vagy baloldalinak mondott emberről van szó.
A főpolgármester a 3-as metró felújításával kapcsolatban azt mondta, azzal szemben, hogy húsz évig nem történt semmi az ügyben, évek óta a felújítás előkészítésén dolgoznak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve