A főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt, hogy a BKV tartozásáért nem ez a városvezetés a felelős. A vállalat 2010 előtt halmozta fel adósságait. A finanszírozásról szólva azt mondta: az 26 éve megoldatlan, miközben sok tévhit kapcsolódik hozzá.
"Ez egy államtól kapott, kötelezően előírt feladat, amit az állam adott a fővárosnak és ezt mint feladatot elvileg ugyanúgy meg kellene finanszírozni mint az egészségügyet és az oktatást. A jegy- és bérletbevételek azok a világon mindenütt a harmadát biztosítják ennek az összegnek. A fővárosnál egy adónemnek, az iparűzési adónak a fele marad mindössze erre. De ha a városnak egyedül kellene a közlekedést finanszírozni, akkor majdnem a 100 százalékot erre kellene fordítani, ami nonszensz lenne."
Tarlós István szerint idén még nem lehet baj a BKV finanszírozásával, de jövőre már szükség lesz az állami beavatkozásra.
"Ebben az évben biztos nem lesz baj, legfeljebb fejlesztési tartalékokat élünk fel. A 2018-as választásoknak nem használ, ha félóránként járnak a buszok. Nagyon rossz a kommunikáció; arról volt szó, hogy lesz megállapodás a főváros és a kormány között, arról volt szó, hogy megoldjuk a BKV működési finanszírozását, és arról volt szó, hogy konzultálunk minden fontos budapesti kérdésben. Ezek közül eddig egyik sem valósult meg."
Tarlós István a miniszterelnöki segítségben bízik. Mint mondta: csodálkozik, amiért még mindig nem jött létre a megállapodás a fővárosi tömegközlekedés hosszú távú finanszírozásáról, noha az előző héten még ennek az ellenkezője látszott.
Tarlós István valakitől olyan üzenetet kapott, hogy ha "Budapest járatja a száját", akkor kevesebb uniós támogatást kap. "Ezt meg lehet lépni, a kassza kulcsa nem nálunk van, de akkor nehéz lesz világbajnokságot, olimpiát rendezni" - tette hozzá.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve