Már a 2010-es hivatalba lépése után is tudta Budapest új városvezetése, hogy "nagy a baj" - olvasható a Félidőben 2012 címmel megjelentetett kiadványban. Ezzel és az új városüzemeltetési modellel kapcsolatban Tarlós István főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján elmondta, a város sok súlyos - konkrét ügyekben testet öltött - öröksége mellett a legnagyobb gondot a főváros cégeinek a városvezetés számára szakmailag kontrollálhatalan működése jelentette.

Külön kiemelte, hogy stratégiájuk "zászlóshajóiként" három új holding jött létre, a közmű-közszolgáltatási feladatokat végző cégek tulajdonosi kontrollját ellátó Budapesti Városüzemeltetési Központ Zrt. (BVK Zrt.), a közlekedés minden szegmensében jelentkező feladatok összehangolására, a szakmai irányítás és a megrendelői feladatok ellátására is alkalmas Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (BKK Zrt.), valamint a felelős és egységes vagyongazdálkodás megvalósítására a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt-t (BFVK Zrt.).

Még mindig a BKV a legnagyobb gond

Az egyik legnagyobb gondot továbbra is a BKV hosszú távú finanszírozása jelenti, noha 2011-ben még soha nem látott támogatást kapott a közlekedési vállalat. A közlekedéssel kapcsolatban viszont jelenleg Budapestnek további problémái vannak Tarlós itt említette a teljesen elhasználódott járműállományt (24 éves buszok, 30-35 éves villamosok, 40 éves metrószerelvények, közel 50 éves HÉV szerelvények), amelyek cseréje a hétköznapi gondolkodás keretei között alig elképzelhető sok százmilliárd forintba kerül.

A helyzet megoldása érdekében az uniós pályázatok és a hazai gyártókapacitás kihasználása jelenthet kilábalást. Bár az Alstom-ügy megoldódott, hiszen a francia bíróság előtt pert nyerve a főváros visszaszerezte a korábbi vezetés által felelőtlenül kifizetett, szokatlanul nagy mértékű (50 százalékos) előleget, a 4-es metróval kapcsolatban a pénzügyi, szerződéses és előkészítési nehézségek ellenére mára a projekt műszaki készültségi foka 70 százalék fölé emelkedett, és a próbaüzem is elindulhat 2014 első felében, a BKV finanszírozása is "sínen van", ettől még a közlekedési vállalat hosszú távú sorsa nem oldódott meg.

Tervek vannak a csőben

Az előkészített projektek is folyamatban vannak, úgy, mint például a fővárosi villamoshálózat és trolibuszhálózat egységes fejlesztési koncepciója, a kisföldalatti korszerűsítésének és Zugló irányába történő meghosszabbításának megvalósíthatósági tanulmánya, a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, valamint a rákoskeresztúri szárnyvonal megvalósíthatósági tanulmánya, az észak-déli regionális gyorsvasút déli szakaszának - csepeli és ráckevei HÉV-ek Astoriáig történő meghosszabbítása - megvalósíthatósági tanulmánya.

Az viszont kérdéses, hogy ezek még Tarlós mandátumának lejárta előtt valósulnak-e meg. Újságírói kérdésre ugyanis a főpolgármester azt mondta, nem döntötte el, folytatná-e a munkát a következő ciklusban, ám a Fideszen kívül más politikai formációval kizártnak tartja az együttműködést.