Ha az időjárás lehetővé teszi, a héten ötvenhat településen és öt budapesti kerületben, közel tizenhétezer hektáron lépnek fel a vérszívók ellen. A héten kizárólag földi kémiai módszerrel, autóról permetezik a vérszívókat.
Augusztus 20-án sehol sem volt az országban szúnyoggyérítés. A múlt hét hétfőn a hőség miatt nem lehetett elvégezni több Duna menti településen a légi kémiai gyérítést, ezt követően pedig az esős, szeles időjárás akadályozta több helyen is a hatékony beavatkozást.
Várhatóan a nyár legvégén már csak lokális szúnyogártalom kialakulása fordulhat elő, de a katasztrófavédelem szakértői továbbra is figyelemmel kísérik a kártevők megjelenését, hogy szükség esetén legyen mód beavatkozásra.
Azt, hogy melyik napon milyen eljárással hol dolgoznak a szakemberek, itt érhető el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve