A tavalyi GDP-növekedést akár 0,6 százalékponttal is visszavethette volna a Pénzügyminisztérium szerint, ha kiesik az a hat munkanap, amelyet szombatonként dolgoztunk le. Ezeken együttesen mintegy 240 milliárd forintnyi termelési érték keletkezett - közölte a tárca a Világgazdasággal, amely szerint a szombati munkanapokon összesen 240 milliárd forintnyi termelési érték keletkezett.
Idén, 2019-ben ennek aránya biztosan kevesebb lesz, mert csak három szombaton, augusztus 10-én, december 7-én és december 14-én kell dolgozni.
Összességében egyébként a PM úgy látja, hogy a munkanapok átrendezése összességében közel semleges a GDP-re nézve. Amit elveszítene a gazdaság és a termelés a hétközbeni pihenőnapon, azt szombaton kapja vissza. Inkább az érződne a gazdaságon, ha szombaton nem vennék vissza a hosszúhétvégék plusz napjait.
Arra vonatkozóan, hogy a 4,5 millió munkavállalóból átlagosan körülbelül hányan dolgozhatnak egyébként is szombaton, a PM-nél egy 2017-re vonatkozó Eurostat-adatra hivatkoztak. Eszerint a vizsgált évben a 15-74 éves foglalkoztatottak 9,2 százaléka rendszeresen, 29,7 százaléka pedig alkalmanként dolgozott szombaton Magyarországon - közli a lap, amelynek a PM azt mondta, hogy sokan vannak azok is, akik, ha tehetik kiveszik a ledolgozós szombatokat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve