Az adatok azt mutatják, hogy a lakosság körében is egyre népszerűbbek az egyszerű, online megoldások, így néhány éven belül a közigazgatás első papírmentes hivatala lehet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Még nyolc nap van hátra, és az szja-bevallási tervezetek automatikusan véglegessé válnak, a bevallási határidő ugyanis május 20-án lejár. Immár harmadik éve áll a lakosság szolgálatában az e-szja, amellyel a magánszemélyek mentesülnek a legbonyolultabb adminisztrációs terhüktől, a bevalláskitöltéstől. Míg korábban a határidő lejárta adóhivatali felszólítást és mulasztási bírságot jelentett, most azt, hogy sokaknak bármiféle teendő nélkül érvényes bevallása lesz. Tavaly például hárommillió magánszemélynek lett így végleges a bevallása.
Több mint kétmillió ember nézte már meg azt az adóbevallási tervezetet, amit az adóhivatal készített a számára. Csaknem másfél millióan az interneten tekintették át az iratot, további ötszázhetvenezren postán kapták kézhez. Az online rendszer egyre növekvő népszerűségét igazolja az is, hogy az idén mintegy 200 ezerrel többen nyújtották be online a bevallásukat, mint tavaly ilyenkor. Az egymillió online benyújtó kétharmada a bevallási tervezetet módosítás nélkül fogadta el - részletezte az adatokat Varga Mihály.
Van még néhány tagállam az Európai Unióban, ahol a magánszemélyek bevallását az adóhivatal készíti el, ám az egyszerű kezelhetőség mellett a tervezetek adataiban is kiemelkedik a magyar rendszer. Többek között a német, az osztrák vagy a portugál tervezetben csak a bérjövedelem szerepel, így például a kamatból, az osztalékból származó jövedelmét és annak adóját mindenkinek saját magának kell kiszámítania, és az adatokat még be is kell írnia a bevallás megfelelő soraiba - sorolta a példákat a tárcavezető.
Varga Mihály kiemelte, hogy a hazai rendszer egyedülálló a kedvezmények kezelésében is. A gyermekek után járó családi kedvezményt, és a világon kuriózumnak számító első házasok kedvezményét mind tartalmazza a bevallási tervezet. Az önkéntes pénztárba befizetőket is segíti a magyar adóhivatal azzal, hogy előre kitölti a rendelkezést, még a pénztár számlaszámát is tartalmazza a hazai bevallási tervezet.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve