Mi nem fétisként tekintünk egy magyar-amerikai csúcstalálkozóra. Miniszterelnökök, elnökök soha nem találkoznak csak azért valakivel, hogy csak úgy találkozzanak vele. Hogyha lesz olyan ügy, amit meg kell beszélni, akkor majd fognak találkozni - válaszolta Szijjártó Péter a portálnak arra a kérdésre, hogy vajon mikor találkozhat Orbán Viktor miniszterelnök és Donald Trump amerikai elnök.
A miniszter szerint csak a sajtó akarja nagyon, hogy a két politikus találkozzon. Abban sem lát semmit, hogy Orbán Viktor tavaly tusványosi beszédében a világ vezetői közül elsőként állt ki Trump mellett, amikor azt mondta, hogy Magyarország számára ő lenne a jobb vezető. Szijjártó állítja, ez nem az akkor még csak elnökjelölt ingatlanmágnás melletti kiállás volt, hanem annak a megfogalmazása, hogy a magyar politikai irányvonalaknak több közös pontja van a republikánusokéval, mint a demokratákéval. Most viszont a kormány nevében nem foglalt egyértelműen állást, hogy Angela Merkel vagy Martin Schulznak látnák szívesebben német kancellárként.
"Ebben én nem látok semmi rendkívülit, Magyarország és Oroszország között teljesen normális az évi egy hivatalos találkozó, tekintettel a földrajzi elhelyezkedésünkre és a gazdasági kapcsolatainkra" - reagálta a külügyminiszter arra kérdésre, hogy miért indokolt Orbán és Vlagyimir Putyin orosz elnök évi akár többszöri találkozója.
Legközelebb jövő januárban vagy februárban találkozhatnak Moszkvában. Fontos egyeztetni például a paksi bővítésről. Egyelőre az a kérdés, hogy a 2026-os határidőig behozható-e az atomerőmű-építés 22 hónapos csúszása. Ezt jelenleg vizsgálják.
Szijjártó - ahogy az elmúlt napokban többször is - elmondta, hogy az Európai Bíróság kvótaperben hozott ítélete nem szankcionálja Magyarországot. Úgy látja, hogy az csak az eredeti kvótadöntésről szóló eljárás szabályosságát mondta ki, amely szerint semmire se kötelezi hazánkat, viszont aggasztó, hogy az ítélet szerint az Európai Bizottság a nemzeti kormányokat felülbírálhatja.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve