Bár az egyetemi képzés a diákok és családjuk számára világszerte kiadást jelent a tandíjak és egyéb költségek miatt, de az arány nagyon nem mindegy és országonként eltérő. Magyarország az OECD-országokon belül azonban igen jó aránnyal rendelkezik: relatív olcsón lehet hozzájutni a diplomához, míg az egyetemet végzettek bevételei magas szinten vannak - idézi az OECD egyik friss elemzését a Pénzügyi Szemle Online.
Ráadásul egy-egy ember esetében diplomaszerzés költsége jóval elmarad az általa hajtott társadalmi haszontól, tehát a közösség számára is megéri ez a befektetés. A tanulmányból kiderül, hogy a férfiaknál a bevételek és a kiadások egyenlege szerint egy átlagos diploma éves szinten fejenként 24 százalékos hozamot biztosít. Bár ez a hozam a nőknél jóval alacsonyabb, de a 14 százalékos érték még így is jelentős. A társadalom számára a diplomás férfiaknál 22, a nőknél 13 százalékos a hozam.
Kapcsolódó
Egy másik tanulmány pedig azt mutatja meg, hogy az állam számára mit jelentenek az egyetemek. Anna Valero, a London School of Economics, valamint John Van Reenen az amerikai MIT kutatója azt mérte fel, hogy az egyetemek pontosan mennyivel dobhatják meg a GDP-t. Összesen 78 ország 15 ezer egyetemét vizsgálták hat évtizedes távlatban (1950-től 2010-ig).
Arra jutottak, ha egy-egy térség GDP-jére kedvező hatással vannak az egyetemek. Ha például Nagy-Britannia mind a 10 régiójában egy-egy újabb egyetemet létesítene, akkor 11 milliárd fonttal (0,7 százalékkal növekedne) a GDP. Persze az egyetemeket fent kell tartani, ám a nagy-britanniai példában ennek a költsége 1,6 milliárd font lenne, ami a GDP-növekménynek mindössze a hatoda.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve