A világszervezet New York-i székházában miniszteri szintű ülésszakon vitatják meg az ENSZ által 2015 szeptemberében elfogadott átfogó fenntartható fejlődési keretstratégia eddigi eredményeit.
Palkovics László az MTI-nek elmondta: beszámolójában e keretstratégia magyarországi céljairól és eredményeiről beszélt. Előadásában a tárcavezető a vízzel, az úgynevezett tiszta energiával, a fenntartható város-, és településfejlesztéssel, valamint a felelősségteljes termeléssel és fogyasztással foglalkozott.
A miniszter szerint Magyarországon a víz minőségével, és a vízbiztonsággal kapcsolatos kapcsolatos helyzet jó, 80 százalék fölött van a közművekhez történő hozzáférés.
Magyarország arra törekszik, a jövőben 95 százalékban szén-dioxidmentes energiából fedezze energiaszükségletét. Ez atomenergia-felhasználást jelent, de szerepet kap a geotermikus energia, a biogáz és a napenergia is. A magyar zöldgazdaság kialakítása fontos prioritás - hangsúlyozta a tárcavezető. Emellett fontos feladatként említette a közösségi közlekedés "átállítását" elsősorban elektromos meghajtású járművek alkalmazására, a Modern városok programját, valamint az élelmiszereket előállító kis gazdaságok külön támogatását.
A kép forrása: Pixabay,
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve