A Tigázé kivételével az összes olyan hatósági eljárás befejeződött az utóbbi napokban, amely az áram- és gázszolgáltató társaságok számlájának formátumáról szólt - tudta meg a Népszabadság Fülöp Zsuzsannától, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivőjétől.
Az E.ON-nak 7 millió, az EDF Démásznak pedig 3 millió forintos bírságot kell fizetnie amiatt, mert a februárban hozott számlaképrendelet és az átállásra adott kéthetes határidő elteltével a fogyasztóknak kiküldött számláik nem százszázalékosan feleltek meg az új előírásoknak. A két cég nem indít bírósági keresetet az eljárás miatt. A Főgáznak 6 millió, a GDF Sueznek 10 millió, az Émásznak 4 millió, az Elműnek pedig 7,5 millió forintot kell jogerősen bírságként befizetnie.
Az Elmű esetében az elsőfokú határozatnál félmillió forinttal alacsonyabb az összeg. Ez a lap szerint feltehetőleg annak tudható be, hogy a hatóság első fokon kifogásolta azt is, hogy a rezsicsökkentés mértékét részletező kocka háttérszíne a cég esetében nem a Magyar Közlönyben megjelent narancssárga. Ám később ezt visszavonták, tekintve, hogy a rendeletben kétségtelenül nem adtak meg a színt pontosan meghatározó "színkódot".
Az Elmű-Émász bírósági pert indít, mert sokallja a bírság összegét. Úgy vélik, mindent megtettek a gyors átállás érdekében, és az előírás szerinti számlaadatokat már februárban minden fogyasztójuk megismerhette, ha akkor még nem is pontosan az előírás szerinti elrendezésben. A GDF Suez nem indít pert, a Főgáztól pedig a lap nem kapott információt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve