A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT), a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) együtt választ kapott az érdekvédők négypontos követeléslistáját tartalmazó, Orbán Viktornak címzett levélre, amelyet egy hete adott át az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációs Bizottság. Erre viszont nem a miniszterelnök, hanem már Varga Mihály pénzügyminiszter reagált, a versenyszféra legnagyobb szakszervezetét vezető Kordás László elnök a Népszavának azt mondta, a válaszban az áll, hogy "semmiről nem hajlandó velük külön tárgyalni, javaslataikat vigyék a meglévő egyeztető fórumok elé és próbáljanak megállapodni a munkaadókkal".
Földiák András, a SZEF vezetője szerint így nem sikerült időt spórolni, mert a tárgyalási felhívás erre lett volna jó, hiszen a jogszabályok értelmében az országos sztrájkbizottság hivatalos megalakítása után a kormány már köteles lesz kijelölni saját tárgyaló delegációját.
A közszféra szakszervezetei délelőtt döntik el, milyen formában csatlakoznak az országos sztrájkbizottsághoz - tudta meg a lap.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve