A PSZ véleménye szerint a törvény előkészítésekor az előterjesztő innovációs tárca megsértette a jogalkotásról és a társadalmi egyeztetésről szóló jogszabályokat. Az új törvény továbbá - ha életbe lépne - komoly munkajogi és szakmai kockázatot jelentene az érintett munkáltatóknak és munkavállalóknak.
A PSZ ismét kinyilvánította: tiltakozik az ellen, hogy a szakképzést kiszakítsák a köznevelés rendszeréből. Határozottan elutasítják, hogy a szakképzésben dolgozók elveszítsék közalkalmazotti jogviszonyukat.
Kapcsolódó
A PSZ bízik abban, hogy a köztársasági elnök méltányolja ezeket a társadalompolitikai szempontokat, és nem írja alá a parlament által elfogadott új törvényt, hanem azt megfelelő előkészítésre visszaküldi az előterjesztőnek, vagyis az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak.
Kedden szavazták meg az új jogszabályt
Az Országgyűlés kedden 119 igen szavazattal, 40 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett fogadta el a szakképzésről szóló javaslatot, amely a 2011-ben elfogadott elődjét váltja fel. Ennek részeként teljesen átalakul a szakképzés jövőre: változik az iskolák megnevezése, a képzés hossza, az oktatók jogállása, a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig "dobbantóprogram" segítségével próbálják meg szakmához juttatni.Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve