A Magyar Közlönyben megjelent jogszabályok közül a kormány - határozatában - egyetértett a Svájci Szövetségi Tanács és Magyarország kormánya között létrejött, az Európai Unió kiválasztott tagállamai számára, - az Európai Unión belüli gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését célzó - Svájci Hozzájárulás II. időszak végrehajtásáról szóló keretmegállapodás bemutatott szövegével.
Ez azonban még nem a végleges szöveg, azt a területfejlesztési miniszternek kell megállapítania. A keretmegállapodás végleges szövegét a Magyar Közlönyben hirdetik ki.
Ehhez kapcsolódóan a kormány módosította két korábbi rendeletét. Így az uniós támogatásból megvalósuló fejlesztések központi monitoringjáról és nyilvántartásáról szóló 2014-es rendeletből kikerülnek azok a támogatások, amelyek részben vagy egészben a Svájci–Magyar Együttműködési Program II. időszak forrásából származnak.
A Széchenyi Programiroda Tanácsadó és Szolgáltató Nonprofit Kft. feladatairól szóló 2018-as kormányrendelet pedig úgy módosul, hogy a programiroda látja el a közreműködő szervezet feladatait a Svájci–Magyar Együttműködési Program I. időszak, valamint a Svájci–Magyar Együttműködési Program II. időszak tekintetében. Eddig a programiroda jogosítványa csak az előkészítésre terjedt ki.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve